2012. december 4., kedd

Kiállítás Annecyban 1. rész

Ahogy ígértem, a téma a  Le Salon des Créateurs ID d'Art , azaz egy  kiállítás, ami a divatról és a kiegészitőkről, a designról és a dekorációról szól. A helyszín az Alpok gyöngyszeme, azaz  Annecy, 2012-ben választották az Alpok legszebb városának.
A városban csak követtük a plakátokat, egy idő után eltűnt az útmutató bajszos nő (lásd a fotót a plakátról),
igy némi kavarodás után érkeztünk meg 14:00 körül. Már kezdtek szállingózni az érdeklődők, később nehezebb volt közlekedni a tömegtől.
A belépő  5 euro/fő/3 nap volt. A belépőre ráírták a nevünket, illetve én magamnak töltöttem ki, mert
a lány szeme elkerekedett, amikor meghallotta a nevemet.
Több, mint 90 kiállitó műveit csodálhattuk meg, még mielőtt végignéztünk volna mindent, megállapitottam, hogy ők csak is válogatott alkotók lehetnek.  Elégedett voltam a látottakkal, nagyon jó időtöltés és  inspirációs forrás volt. Vadásztam a névjegyekre, majdnem mindenhol találtam is.
A végén kitölthettünk egy papírt, megadhattuk a kedvenc standunk nevét és sorszámát, ezzel esélyünk volt nyerni valamit. A következő bejegyzésben bemutatom a többi alkotót is. Tarts velem!
2. rész

:::


Comme promis, le thème du Salon d'Art Le des Créateurs ID, qui est une exposition sur la  Mode & Accessoires, Déco & Design. Le lieu est  Annecy, la perle des Alpes, qui a été élu la plus belle ville des Alpes.
On a suivi les affiches, mais apres un certain temps ils sont disparue.
 Après une certaine confusion, nous sommes arrivés vers 14 heures. Les visiteurs commencent à arriver, alors il était difficile de naviguer dans les foules.
L' entrée 5 euro/ person /3 jours.

Plus de 90 exposants admirer les œuvres avant d'avoir parcouru tout, il a été constaté qu'ils ne pouvaient être une sélection d'artistes. J'ai étais satisfait de ce que j'ai vu, c'était une très bonne source d'inspiration. J'ai chassé la carte de visite, qui se trouve presque partout.
A la fin on a rempli une formulaire avec le nom de notre favorite et son numéro de stand, c'était une chance de gagner quelque chose. Le prochain post présenter les autres artistes aussi.
Plakàt
:::
Névjegy  és szórólap gyűjteményem






::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Annie Chaigneau
keràmia






:::

Antoine Camus
fotó





:::

Art H Pied
cipő




:::

L'Atalier d'Ellen
ékszer






:::::

BéGé Art
festő
                                                           http://www.bege-art.com



:::
Bidules de princesse
kiegészítők  nőknek





:::
Carton and CO
kartonbútor



:::

ChaCune
ékszer



:::

Christine Alloing
kerámia ékszer



:::

Dangiessner



:::

Design Recycl
lakberendezés újrahasznosított anyagokból





:::

Etoffe des ladies
kiegészítők






:::

Fabien Wickenburg
újrahasznosítás





:::

Graine de Pavot
ezüst ékszer



:::

Hystériko
női divat és kiegészítők



:::


Juni
bőr

                                    http://www.juni.fr/en/collections/autumn-winter-2012-2013/



:::


Kiki la fée
táskák és kiegészítők



:::


La fée vitaminée
Textilkiegészészítők





:::


La Rumeur Blonde
bőr divatkiegészítők




:::

La Fée Buissonnière
tündér dekorációk





:::
La fée des plis
papírból készült alkotások






:::

L'Atelier lyonnais
ékszer



:::


Les Coussins d'émilie



:::
Lou Jett
ékszer, divatkiegészítők




:::
Madame coussins





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése